Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: Good Charlotte - Girls & boys
Naptár ikon
2021. július 27. kedd Olga napja van.
Nádas Gyula
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Nádas Gyula

Hírszerkesztő
Műsor: 
Sziget Krónika

Ifjú koromban is sokszor képzeltem magam a tv híradó bemondójának székébe. "Milyen lenne, ha én mondanám a híreket, ha rám figyelne az egész ország?" - gondoltam gyakorta. Tizenöt éves korom óta tudom, hogy a hangomból szeretnék megélni. Az élet aztán más irányba sodort és úgy alakult, hogy logisztikus lettem. Egy másodperc nem sok, annyit sem dolgoztam tanult szakmámban. Jött ugyanis egy lehetőség és úgy tűnt, régóta dédelgetett álmom válhat valóra. Szülővárosomban, Szolnokon csaknem hét évig dolgoztam a médiában. Kezdetben rádiósként, majd az utolsó négy és fél évben a városi televíziónál voltam a híradó riportere és műsorvezetője. 2011 októberében Szigetszentmiklósra költöztem. November óta pedig a Lakihegy Rádió hallgatói tudhatják meg tőlem a térség és az ország híreit.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Fakanál régi helye megújult, Hárosi Misi Bácsi megnyitotta Szigetszentmiklóson a Pizzériáját. 

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

A Gastland M0 Hotel az egyedi igényeket és a különleges elképzeléseket is megvalósítja. Legyen az legénybúcsú, lánybúcsú, évfordulós születésnap, házassági évforduló, osztálytalálkozó vagy ballagás. 

Ha 2021-ben nagy eseményt tervez, ne tétovázzon árajánlatot kérni....

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink