Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: Jennifer Lopez / Pitbull - On The Floor
Naptár ikon
2021. május 16. vasárnap Botond, Mózes napja van.
Mozaik (március 28.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2021-03-30

Az előttünk levő héten, csütörtökön van hagyományosan a bolondok, pontosabban a bolondozások napja, amikor a szokások szerint bárki a legképtelenebb tréfát űzheti embertársaival, nem szabad érte megharagudni. Legalább beszéljünk róla, ha sok embernek egyáltalán nincs is kedve jókedvűnek lenni – inkább morc hangulatban szid mindent és mindenkit, mindezt a járványra fogva. Legalább április elsején felejtsük el, és próbáljunk vidámságot varázsolni magunk és szeretteink arcára! Ha a szokás nyomába eredünk, akkor arra a meghatározásra bukkanunk, hogy április bolondja az, akit a népszokás szerint április 1-jén tréfásan rászednek, akivel a bolondját járatják, hogy aztán jól kikacagják. A szokás eredete homályba vész, a tudósok könyvtárnyi elméletet hordtak össze, de ezek közül egyik sem igazán meggyőző. A kevéssé fantáziadús kutatók azt állítják, hogy a beugratós szokás a változó, csalóka április időjárás következtében született meg. Ennél színesebb az a magyarázat, amely szerint a bolondok napja a középkori Franciaországból származik, ahol az év április elsején kezdődött, és e napon az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. Az újévet 1564-ben január 1-jére helyezték át, a rendelkezést azonban csak lassan fogadták el. Sokan április elsején is küldtek ajándékokat, de ezek szép lassan tréfás semmiségekké, meglepetésekké változtak: a hamis évkezdetet hamiskodással ülték meg. Vannak, akik az ókori Saturnaliák folytatásának tekintik április elsejét, amikor a féktelen vidámsággal megült ünnepen úr és szolga egy napra szerepet cserélt. Mások szerint a szokás valóban az ókori Rómából származik, de a szabin nők elrablása ihlette: a szabinokat ugyanis az áprilisi Neptun-ünnepre hívták Rómába, hogy aztán becsapva őket elragadják lányaikat és asszonyaikat. Az ugratás ártatlan formája volt, amikor az áldozatot galambtejért, szúnyogzsírért, kakasfogért, szárított hóért küldték a boltba. A sajtó megjelenése új távlatokat nyitott az ugratások előtt. Magyarországon sok éven át néhány napilap különszámmal jelent meg, amelyben hihetetlen híreket és ügyesen össszemontírozott, nem kevésbé hihetetlen fényképeket közöltek. A világháló már rengeteg lehetőséget kínál az emberek becsapására - más kérdés, hogy sokszor a komolynak mondott hétköznapokon is tele van olyan álhírrel vagy tévhírrel, amit nem szabadna sem közzétenni, sem elhinni - de ez már egy másik, egyáltalán nem vidám történet. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Dunavarsány az első helyszín: Gergőné Varga Tünde polgármesterrel az időszerű ügyeket tekintjük át. Az Aries tájékoztatójára az üdülőtulajdonosok figyeljenek: rövidesen lejár egy fontos határidő. Megjött végre a tavasz – a természeti szépségekben gazdag környékünkön való barangoláshoz vagy kerékpározáshoz kapnak ötleteket a Kis Duna-mente turisztikai szervezet vezetőjétől. Szombaton volt a Színházak Világnapja: erre emlékezve megtudhatják, milyen körülmények között, milyen nehézségekkel küszködve tanulnak Szigetszentmiklóson a jövő színészei.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Fakanál régi helye megújult, Hárosi Misi Bácsi megnyitotta Szigetszentmiklóson a Pizzériáját. 

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

A ráckevei Aqua Land termál és élményfürdő, valamint szabadtéri strand és csúszdapark szolgáltatásai kikapcsolódásra invitálják a család minden tagját.

További információkért látogasson el honlapunkra, vagy kövessen közösségi oldalunkon.

Térjen be hozzánk és kóstolja meg rabul ejtő ízeinket!
Kimagasló hús minőséggel! Taksony Fő út 30; a focipályával szemben! Telefonszámunk: 06 24 663-006
Könnyű parkolási lehetőséggel…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink